Betörtek a windsori kastély kertjébe, a trónörökös családja is a közelben tartózkodott
Álarcos betörők mezőgazdasági járműveket loptak el a windsori kastély területéről, miközben a királyi család tagjai vélhetően a közelben aludtak.
Álarcos betörők mezőgazdasági járműveket loptak el a windsori kastély területéről, miközben a királyi család tagjai vélhetően a közelben aludtak.
Az Egyesült Államok elnöke először teszi tiszteletét a brit uralkodónál a májusi koronázás óta.
Egy 19 éves férfi bemászott a brit királyi család windsori kastélyának kertjébe, kezében egy nyílpuskával, és azt mondta, azért jött, hogy megölje a királynőt.
Advent első vasárnapja közeledtével ünnepi díszbe öltöztették a királyi rezidenciát.
A színész Anna hercegnőtől vehette át az elismerést.
Az új királyt olyannak látják a Windsorban összegyűltek, aki képes lesz édesanyja nyomdokaiba lépni.
A kastélyba senkit nem engednek be, ahol megkezdődtek már az előkészületek a temetéshez.
Egyelőre nem tudni, hogy a 19 éves férfi miért ment be a birtokra, ahol II. Erzsébet is tartózkodott.
A brit uralkodó nem rendez karácsonyi vacsorát és nem látogat Sandringhambe, holott ez megszokottnak számít.
A királynő maga kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a hírt.
Nem először járnak így a királyi dédunokák.
Ez nem egy kínos vígjáték, hanem Trump legújabb bakiparádéja. Annak idején a királynő találkozott Obamával is: ég és föld a különbség.
Hamarosan fényképezkedhet velük Londonban.
Tudta, hogy a Windsori kastély a világ legrégebbi ma is lakott vára?
Simon Dudley szerint a hajléktalanok kedvezőtlen színben tüntetnék fel a várost.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy tavaszi esküvőt terveznek, most bejelentették a dátumot is.
II. Erzsébet királynő rábólintott a helyszínre. Az esküvő pontos dátumát később jelentik be.
Virágokkal, levelekkel búcsúznak a britek Fülöp hercegtől.
Legalább 16 órába telik, amíg a brit uralkodó rezidenciáján, a windsori kastélyban a téli időszámításra való áttérés után ismét beállítják a több mint négyszáz órát.
Születésnapjára a brit királyi testőrség uniformisát kapta, de az igazi meglepetés az volt, amikor tiszteleghetett az egyik katona mellett.